Fekete szemű emberek…

Sok embernek van sötét szeme. Ez önmagában még nem jelent semmit. Előfordul, hogy valakinek annyira sötétbarna vagy annyira sötétkék a szeme, hogy egy bizonyos szögből nézve egészen feketének tűnik. Ám a FEKETE szemű emberek, akikről most szó lesz, teljesen más értelemben sötét szeműek. Állítólag nemcsak az íriszük fekete, hanem az egész szemük. Akik találkoztak már ilyen szemű emberrel, úgy érezték, jobb, ha messzire elkerülik őket. A szem feketeségének észrevétele lehet pontatlan megfigyelés eredménye is, de ami a legszembetűnőbb, ezen emberek szokatlan, furcsa viselkedése.

Chris és férje, épp a michigani I-75-ös úton utazott, amikor úgy döntöttek, hogy megállnak egy rövid pihenőre. Amikor Chris kijött a női mosdóból, szembejött vele egy vékony, sötéthajú nő, akinek teljesen feketék voltak a szemei.

„Határozottan éreztem azt a szörnyű érzést, ami azt sugallta, valami nincs rendben vele. A szemei… teljesen feketék voltak. Nem voltak pupillái, feketeség borította az egész szemét. Erős késztetést éreztem, hogy azonnal tűnjek el onnan, amilyen gyorsan csak lehet. A tekintete üres volt, mintha semmiféle érzelem nem lenne benne, inkább hűvösnek és ridegnek tűnt” – mesélte Chris később.

Előfordul, hogy találkozunk sötétebb szemszínű emberekkel, de Chris valami nagyon különöset érzett ezzel kapcsolatban:

„Az érzéseim azt mondták, hogy nem ember volt. Olyannak látszott, mint egy felsőbbrendű valami, egy ragadozó, ami a zsákmányára vár. Úgy éreztem, mintha kontrollt akart volna gyakorolni rám. Emiatt éreztem azt, hogy azonnal el kell tűnnöm a hatásköréből. Amikor visszatértem a kocsinkhoz és beszálltam, hatalmas megkönnyebbülést éreztem.”

Felsőbbrendű, ragadozó – még lehetne tovább folytatni a sort, mely jelzőkkel illetik ezeket az embereket a szemtanúk. De mi van akkor, ha csak egy eltúlzott pszichológiai reakcióról van szó, amely válasz egy olyan szokatlan kinézetre, ami egyébként normális?

Tee jelenleg egy 48 éves apartmanház tulajdonosa Portlandben, Oregon államban. Húsz éves pályafutása alatt rengeteg emberrel találkozott már, ám volt egy eset a sok ezer közül, amelyet soha nem tud elfelejteni. Egy nap, fiatal fiú állt az apartman ajtajában. Tee így emlékezett vissza a történtekre:

„17 vagy 18 éves fiú lehetett. Azt kérdezte, van-e szabad szobám. Emlékszem, hogy nagyon riadtnak tűnt, mintha félt volna valamitől. Az öltözködésében nem volt semmi szokatlan. A szemében annál inkább. Felállt a hátamon a szőr és remegni kezdtem a félelemtől.”

Akárcsak Chris, Tee is megtapasztalta ugyanazt a rosszindulatú érzést. „Képtelen voltam egyenesen a szemébe nézni. Mintha a halálomon lettem volna. Most biztos páran azt gondolják, hogy túlreagáltam a dolgot, de a szemei igenis feketék voltak, nem volt igazi pupillája. A beszédjében sem volt semmi rendkívüli, de olyan erősen becsaptam az orra előtt az ajtót, ahogy csak tudtam, és olyan messzire kívántam őt, amilyen messzire csak lehetett. Úgy éreztem, komoly veszélyben vagyok.”

Valóban beszélhetünk fekete szemekről? Vagy kitágulhat egy pupilla annyira, hogy teljesen elfedje az íriszt? Némely esetekben, például gyógyszerszedés, agysérülés, szemcseppek használatának mellékhatásaként előfordul néha, hogy a pupilla természetellenesen kitágul, de itt nem valószínű, hogy erről volt szó, mert ezeknek az embereknek az egész lénye és kisugárzása szokatlan és idegenszerű volt.

Missy sohasem fogja elfelejteni érdekes találkozását, ami akkor esett meg vele, amikor egy hideg, őszi napon Starbucksban, leparkolt egy bár előtt, hogy megigyon egy forró kávét. Amikor fizetni készült és elővette a pénztárcáját, megfordult, mert úgy érezte, valaki figyeli őt. Egy férfi állt mögötte, nem messze tőle.

„A viselkedésében nem volt semmi különös, viszont a szemei és a kisugárzása nagyon megrémített. A szemei feketébbek voltak a feketénél is, semmi fehérség nem volt bennük, és valami sötét titokzatosság vette őt körül, mintha csak maga a gonosz lenne. Ahogy a szemeit néztem, tudtam, hogy nem emberi lélek lakozik abban a testben, és ő tudta, hogy én tudom, hogy nem ember.”

Naponta találkozunk különböző emberekkel, akiknek más és más jellemzőik vannak, de az, hogy valakit nem embernek érzünk, az valami egészen más.

Adele otthon volt és olvasott, amikor azon az éjszakán, két, tíz év körüli gyermek bekopogtatott hozzá.

„Éjszaka 11 óra körül kopogást hallottam. Felkeltem az ágyból, hogy megnézzem, mi lehet az. Kinéztem az ablakon és nagy meglepetésemre két gyermek állt ott. Kinyitottam az ablakot és megkérdeztem tőlük, mit akarnak itt az éjszaka közepén. Egyszerűen csak annyit mondtak, hogy engedj be. Nemet mondtam, majd megkérdeztem, miért. Erre azt felelték, hogy használni akarják a fürdőszobát. Eléggé megrémültem attól, hogy két, tíz év körüli gyermek, az éjszaka közepén bekopogtat egy idegen házba, mert a fürdőszobát szeretnék használni. Nemet mondtam még egyszer és bezártam az ablakot, de továbbra is figyeltem őket az üvegen keresztül. A szemükbe néztem… még soha nem láttam ilyen szemeket. Teljesen feketék voltak. Olyan volt, mintha valamiféle gonosz kisugárzás jönne belőlük. Szinte körbevett. Rettenetes volt.”

Barry Napier UFO-kutató túlzásnak tartja a beszámolókat. Azt állítja, a sötét kontaklencse lehet a félreértés oka, no meg az emberek túl élénk fantáziája. Annak felvetésére, hogy mik lehetnek ezek a lények, három elképzelés lehetséges: vagy idegenek, vagy más dimenzióból jött lények, vagy démonok. Igazából csak találgatni lehet, de tény, hogy nagyon furcsa esetekről van szó, melyek egyre gyakrabban fordulnak elő. Pontosabb beszámolókra volna szükség, jobban kellene ezeket dokumentálni, de ahhoz komolyabban is kellene venni az elbeszéléseket. Lehet racionális, lehet természetfeletti magyarázata ezen jelenségeknek, Missy szavaival élve:

„Nem vagyunk egyedül ezen a világon. Világunkat megosztjuk nem evilági lényekkel is.”

Tragikus halálesetek a filmek körül

Vajon gondolt-e Brandon Routh, a 2006-os Superman, elődjei tragikus sorsára? Talán a falon kopogó szellemek sújtottak-e le a Poltergeist című film gyermekszereplőire? Vannak, akik földöntúli erőket sejtenek e tragédiák mögött. Mások szerint a forgatásokon megszokott sietség, a stressz okozta véletlen balesetekről van szó, melyeket felfújtak, hogy nagyobb reklámot csapjanak a film körül és jobban csilingeljenek a pénztárgépek.

Ómen: a vég kezdete

1976-ban Hollandiában John Richardson, a speciális effektusok nagymestere Liz Moore-ral, az asszisztensével késő éjjel a kihalt országúton autózott.  Nemrég fejezték be a munkát a Richard Donner rendezte Ómen című filmen, amelyben a sztori szerint a főhős házaspár felfedezi, hogy fiuk, maga az Antikrisztus. John túlságosan is elmerült gondolataiban, csak az ütközésre emlékezett, amelyben asszisztense az életét veszítette. A helyszínelők döbbenten konstatálták: a baleset pontosan 66,6 kilométerre az Ommen nevű holland kisvárostól történt.

De nem ez volt az első hátborzongató eset a filmel kapcsolatban. Alig két hónappal a forgatás megkezdése után az egyik főszereplő, Gregory Peck fia öngyilkos lett. A tragédia után nem sokkal az Atlanti-óceán felett Gregory Peck repülőgépébe belecsapott a villám, majd pár nappal később ugyanez történt Mace Neufeld producer gépével is Los Angeles felett.  Neufeldnek más is kijutott: hoteljét, ahol feleségével szállt meg, az IRA felrobbantotta, hajszálon múlt az életük. Az Ómen tehát rákerült az elátkozott filmek tekintélyes hosszúságú listájára.

Mindez persze nem akadályozta meg az alkotókat, hogy újra és újra elkészítsék a film remake-jét.  Az átok is öröklődött: legalábbis ezt nyilatkozta a 2006-os változat rendezője, John Moore. (Az Ómen világpremierje 2006. 06. 6-án volt.) Vagy a véletlen műve  lenne,  hogy egy pénteki munkálat teljes anyaga – amelyben a szülők felfedezik fiuk fején a sátáni 666-os jelet – nyomtalanul eltűnt, csupán üres tekercsek maradtak a kész felvételek helyett? Állítólag a számítógép azonnal jelezte a hibát: John Moore megesküszik rá, hogy a monitoron megjelent az ERROR 666 felirat.

Ezek után ne csodálkozzunk Mia Farrow-on, aki Szűz Mária medállal a ruhája alatt csinálta végig a forgatást. A védekezésnek legegyszerűbb módját az anya szerepére eredetileg felkért Rachel Weisz választotta: ő tüstént nemet mondott. (Én úgy tudom, Rachel Weisz elvállalta, de miután elcsúszott a fürdőszobában és majdnem nyakát szegte, ijedtében visszamondta a szerepet. – megj.: Csiribusz)

Poltergeist: halálos szerepe

Az 1982-es horrorban, a Poltergeistben,  egy boldog, háromgyermekes házaspár új házba költözik, itt azonban gonosz szellemek várják őket.

A nagyobbik lányt Dominique Dunne játszotta, a középső gyereket Oliver Robins, Heather O’Rourke pedig a kis Carol Ann szerepét kapta; ő az, akit a szellemek egyszerűen átszippantanak a falon. Az 1986-os folytatásban Dominique már nem játszhatott, mivel féltékeny exbarátja megfojtotta. A második rész után Oliver Robinst támadta meg egy maradandó károsodásokat okozó agyhártyagyulladás. 1988-ban, a harmadik rész befejezése után pedig az akkor 12 éves Heather került kórházba egy ártalmatlannak vélt influenzával – másnapra vérmérgezésben meghalt.

Ördögűző: szellemek mindenütt

Az 1973-as Ördögűzőt  tartják minden idők legelátkozottabb produkciójának, bár azon még folyik a vita, hogy négy vagy kilenc  ember halála köthető-e a forgatáshoz, ahol hintaszékek kezdtek maguktól ringatózni; tükrök hasadtak meg; kellékek tűntek el. William Friedkin rendező azonban nem hátrált meg. Megbízta a jezsuita Merrin atyát, hogy csendesítse le a dühös szellemeket, emiatt a forgatás kínosan elhúzódott.

A film, később sem volt mentes a botrányoktól. Sokan rosszul lettek a moziban, vagy öngyilkosságot fontolgatva hagyták el a nézőteret. Rómában a premier idején kigyulladt és elégett egy 400 éves fakereszt.

A közreműködők sorsa sem alakult szerencsésen. A rendező lecsúszott alkoholista lett, Linda Blair kábítószerügybe keveredett, a Linda anyját játszó Ellen Burstynt pedig három autóbalesetet és egy maradandó csigolyasérülést szenvedett a film forgatása közben.

Superman: a kék overall bajjal jár

Az első számú Superman, Kirk Alyn annyira utálta, hogy mindig az általa alakított hőssel azonosítják, hogy hamar és önként akasztotta szögre kék overallját. Később csődbe jutott - örökös perben állt azokkal, akik engedélye nélkül használták fel a fotóit. Negyvenévesen Alzheimer-kóros lett, semmire, még a kék overallra sem emlékezett dicső múltjából.

George Reeves, a második számú Superman, az ötvenes évek sztárja volt. 1959-ben, nyolc  nappal az esküvője előtt főbe lőtte magát.  A tragédiáról Ben Affleck főszereplésével  2006-ban filmet is készítettek Hollywoodland címmel.

Christopher  Reeve, a hármas számú Superman 1995-ben egy lovasbalesetben megbénult, tolószékben élte utolsó éveit, 2004-ben halt meg. Felesége,  aki sohasem dohányzott, rá egy évvel tüdőrákban betegedett meg, és 2006-ban, negyvennégy évesen halt meg, árván hagyva 13 éves fiukat. De a legdöbbenetesebb egybeesés, hogy Reeve balesetének  estéjén mutatta be az HBO  a Minden gyanú felett című thrillert, amelyben a sztár tolószékbe kényszerült nyomozót játszott.  Mintha  a sors előre vetítette volna Reeve végzetét.

Batman és James Bond:  új legendák születnek?

Úgy látszik, az elátkozott filmek sora – vagy az ügyes legendakészítés – tovább folytatódik. A nemrég bemutatott A sötét lovag, a legújabb Batman változat minden idők legnagyobb mozibevételét hozhatja Amerikában, de a film körül sok a tragikus történés.

A produkció speciális effektusokkal foglalkozó szakemberét agyonlőtték; ezt követte Heath  Ledger hirtelen halála.  A színésszel, aki Jokerként élete legjobb alakítását nyújtotta, gyógyszer-túladagolás végzett. Később letartóztatták a főszereplő Christian Bale-t. A színész állítólag bántalmazta az édesanyját és nővérét. Saját édesanyja jelentette fel. Morgan Freeman, a film másik világhírű közreműködője nemcsak autóbalesetet szenvedett, de házassága is veszélybe került. Még kórházba feküdt, amikor felesége bejelentette, elválik tőle, mert a sztár megcsalja őt.

Baljós hírek érkeznek a hihetetlen költségvetéssel készülő Transformers II-ről is. A film főszerepét alakító fiatal és zabolátlan  Shia LaBeouf-fel mindig történik valami. Legutóbb ittasan autóbalesetben a kezét törte, már azt rebesgették, hogy emiatt csúszni fog a film jövő nyárra tervezett bemutatója, míg nem aztán valakinek eszébe jutott, hogy a balesetet beleírják a forgatókönyvbe.

Ami meg az új James Bondot illeti, hallottunk egy üldözési jelenet során  a Garda-tóba zuhant autóról, különös kaszkadőr balesetekről és furcsa díszlettüzekről is. A főhőst alakító Daniel Craig kétszer sérült meg úgy, hogy kórházba kellett szállítani – első esetben az arcán lévő sebet nyolc öltéssel varrták össze. Kétségtelen, hogy a The Quantum of Solac még a hitetlen filmkritikusok szerint is elátkozott film.